скачать книгу бесплатно
Ez csak fegyelem kérdése?
Higgadtnak is kell maradni. És itt jön a képbe a neveltetésem. A családom sokat segített nekem. Ők tettek azzá, aki vagyok: magabiztos, gyakorlatias és kiegyensúlyozott. Akkor is képes vagyok kézben tartani a dolgokat, amikor a komfortzónámon kívül vagyok. Például a szüleimnek köszönhetem, hogy ma már képes vagyok nyilvános helyen beszélni anélkül, hogy félénknek érezném magam.
Ha lehet hinni a médiának, akkor elég gyakran változnak a párkapcsolatai: egyik nap Albert monacói herceg, a másik nap Julio Bocca. Ki az igazi Claudia?
Az igazi Claudia egy olyan lány, akinek sok barátja van. Albert herceg az egyik, Julio Bocca a másik. De ott van még Plácido Domingo, Peter Gabriel és egy csomó más híres ember. Amint lefényképeznek velük, az egész világsajtó azonnal azt állítja, hogy a barátom! Ez nem így van.
De látja magát végül letelepedni, megházasodni, gyerekeket vállalni?
Teljesen készen állok arra, hogy szerelmes legyek, minél hamarabb, annál jobb. De jelenleg nincs társam, egyszerűen azért, mert még nem vagyok szerelmes senkibe.
Mit keres egy férfiban?
Kinézet szempontjából nincs ideálom. Elsősorban a személyiség érdekel és mindenekelőtt a humorérzék. Olyan férfira van szükségem, aki elbűvöl, aki az intelligenciájával és az eszével hódít meg. Olyasvalaki, aki meg tudja mutatni a humor igazi értékét. Hiszen nevetni tudni kell, nem igaz?
Elég nagy kihívásnak tűnik a párjának lenni...
Annak, aki egy hírességgel van együtt, önmagában is erős személyiségnek kell lennie. Szeretem az olyan férfiakat, akik karakteresek, de érzékenyek is. Aki velem akar lenni, annak el kell viselnie a felhajtást, a tolakodást, a pletykákat, a riportereket...
Nem érez bűntudatot?
Mire gondol?
Úgy tűnik, hogy mindene megvan: szépség, hírnév, pénz...
Szerencsésnek érzem magam. Köszönöm Istennek és a szüleimnek, hogy ilyen életet adtak nekem. Ezért amikor csak tehetem, megpróbálok valami hasznosat tenni vagy segíteni.
De a divatvilágban nem minden fenékig tejfel, ugye? Drogok, alkohol, ádáz rivalizálás...
Engem nem érintett meg a drog és az alkohol. A féltékenység igen, de nem igazán értem. Van mindenféle alakú, méretű, személyiségű és mentalitású modell, úgyhogy szerintem mindenkinek jut hely. És nem kell őrülten szépnek lenni. Minden nőben van valami szép. Csak ápolni kell.
Mi kell ahhoz, hogy valaki befusson?
A legfontosabb a jellem, mert szép nőkből nincs hiány a világon. Aztán szükség van tanulásra, személyiségre és fegyelemre.
A fegyelmet az étkezésre is érti?
Nem igazán. Nem dohányzom és nem iszom, de csak azért, mert egyik sem vonz. Nem eszem sok húst, mert szerintem nem tesz jót, és a zsírokkal is óvatos vagyok. De szeretem a csokoládét... Ja, és persze a Fantát! (nevet).
Hogy áll a pénzzel?
Nem minden, de lehetővé teszi számomra, hogy a jövőben azt csináljam, amit akarok. A pénz szabaddá tesz.
Mit jelen önnek az a szó, hogy szex?
Nekem? (úgy tűnik, őszintén meglepődött).
Igen, önnek.
Nos, olyasmit, ami természetes módon történik két ember között, akik szerelmesek egymásba. Ennyi.
Szexuális, illetve érzéki beállítottságú embernek tartja magát?
Abszolút.
4
Gong Li
Holdkóros
1996 elején éppenhogy elkezdtem távol-keleti tudósítóként dolgozni. Pár újságíró barátommal találkoztunk John Colmey-val, aki a Time-nak dolgozott Hongkongban. John összehozott a bájos kínai színésznő, Gong Li menedzserével, és sikerült exkluzív interjút készítenem a hölggyel a Panorama számára a Sanghaj közelében készülő film forgatásán.
*****
A Taj-tó partján fekvő Szucsou városában vagyunk, Sanghajtól mintegy nyolcvannyolc kilométerre nyugatra, ahol Chen Kaige a Csábító hold című film egyik utolsó jelenetének forgatására készül. A filmet az Isten veled, ágyasom! három évvel ezelőtti világsikere után nagy várakozás övezi. A stábtagok a mólón összezsúfolódott több mint kétszáz, 1920-as évekbeli ruhába öltözött statiszta között sürgölődnek. A nők chőngszámot, vagyis selyemből készült, hagyományos kínai ruhát viselnek, a férfiak közül páran gyaloghintón ülnek és olvasnak, a háttérben pedig dokkmunkások pakolják a rakományt egy gőzhajóra. Nagy búcsújelenetet forgatnak: Gong Li egy rendkívül gazdag, sanghaji család gyönyörű és elkényeztetett örökösnőjét, Ruyit játssza, akit vérfertőzés, ópiummámor és kétszínűség vesz körbe. Éppen Pekingbe készül vőlegényével,Zhonglianggal, akit Leslie Cheung, a hongkongi színész alakít, akivel az Isten veled, ágyasom! című filmben is együtt játszott.
A mólón áll Ruyi gyerekkori barátja, Duanwu (akit a feltörekvő tajvani sztár, Kevin Lin alakít), aki titokban mindig is szerelmes volt Ruyiba: „El kell képzelned, hogy ez az utolsó alkalom, hogy látod őt, a legeslegutolsó alkalom! Ezt kell látnunk az arcodon, ezt akarom látni!” – biztatja őt a bőrdzsekit és fekete farmert viselő, negyvenhat éves Chen. „Rendben... Yu-bei... [Kész...] Felvétel!” Ahogy Kevin Lin az induló hajót nézi, tisztán látszik rajta a fájdalom. „Oké!” – kiáltja elégedetten Chen. Mára ennyi volt.
Chen több mint két évet töltött a forgatókönyv írásával, és most nagy elánnal dolgozik, hogy filmje elkészüljön a májusi cannes-i filmfesztiválra. Chen Huai’ai fia, aki maga is a háború utáni filmművészet egyik óriása, jelenleg a kínai filmipar vezető alakja, és híres arról, hogy a legtöbbet hozza ki színészeiből, néha a végsőkig feszítve türelmüket. Ahogyan a kínai kormányét is, amely éveken át tiltotta, megvágta és cenzúrázta a filmjeit, mielőtt végül elismerte, hogy Chen a kortárs filmművészet mestere.
Az eddig hatmillió dollárba kerülő Csábító hold bizonyos mértékig jelképezi a kínai filmipar jelenlegi helyzetét: már nem teljesen elnyomott, de még nem is teljesen liberalizált, világszerte vetítik, de szilárdan kínai alapokon áll, valamint egyszerre kozmopolita, mégis szűklátókörű. A forgatási helyszín pedig a modern Kína leképeződésének tűnik.
A film sztárjai a „három Kína” jelenlegi krémje: Hongkong (Leslie Cheung), Tajvan (Kevin Lin) és a Kínai Népköztársaság (Gong Li). A rendező egy pekingi értelmiségi, a producer, Hsu Feng pedig a tajvani filmművészet egykori sztárja, aki egy üzletemberhez ment feleségül Hongkongba, ahol a nyolcvanas években megalapította a Tomson Films nevű vállalatot. Sőt, Hsu volt az, aki nyolc évvel ezelőtt rábeszélte Chent, hogy vigye vászonra Lilian Lee Isten veled, ágyasom! című regényét.
Bár Chen legújabb rendezésével kapcsolatban nagy a felhajtás, a kritikusok és a közönség leginkább a film vitathatatlan sztárja, Gong Li szereplése miatt izgatott. A harmincegy éves színésznő jelenleg kétségkívül a világ leghíresebb kínai nője. Korábbi filmjei közé tartozik a Vörös cirokmező (1987), a Vörös lámpások (1991) és az Isten veled, ágyasom! (1993). Nemrég ért véget nyolcéves kapcsolata Zhang Yimouval, a rendezővel, aki világsztárrá tette, és akivel tavaly forgatta utolsó filmjét, a Sanghaji maffiát.
Gong nyugati sikerei ellenére is ízig-vérig kínai maradt.
Beleegyezett, hogy a forgatási nap végeztével exkluzív interjút ad a Panorama számára.
Egy újabb nagyszabású film az ön számára, és egy újabb régi történet, amely ezúttal az 1920-as évek Kínájában játszódik. Mit gondol, miért van ez így?
Azt hiszem azért, mert Kína csak nemrégiben nyitotta meg kapuit a nagyvilág felé. Azóta a kínai mozi nagyobb stílusbeli és kulturális szabadságot élvez. A cenzúra éveken át nyilvánvalóan meghatározó szerepet játszott a kínai filmművészetben és az általa feldolgozott témákban, van azonban egy művészi magyarázat is – ha lehet ezt annak nevezni: sok kínai rendező gondolja úgy, hogy jó dolog olyan eseményekről filmet készíteni, amelyek a kulturális forradalom előtti időkben történtek. Ezáltal felidézhetők az akkori események és maga a korszak. És talán azt is gondolják, hogy a nemzetközi közönség számára még túl korai lenne olyan közelmúltbeli eseményekről szóló filmeket látni, amelyek még túl frissen és fájdalmasan élnek az emberek emlékezetében.
Ön a világ leghíresebb kínai nője. Érzi a „nagykövetséggel” járó felelősséget?
Őszintén szólva a nagykövet kifejezés egy kicsit megrémiszt. Számomra túl hangzatos! Mondjuk inkább, hogy úgy érzem, a filmjeimen keresztül hidat építhetek a kínai és a nyugati kultúra, illetve történelem között. Azt hiszem, joggal mondhatjuk, hogy önök nem sokat tudnak a modern Kínáról. Ezért nagy büszkeséggel tölt el a gondolat, hogy valamelyik filmem segíthet abban, hogy a Nyugat megismerje a népünket és azt, ahogy élünk.
Sajnos a közelmúltban a világ Kínáról alkotott képe a tömeges kivégzésekről és a „haldokló szobákkal” rendelkező árvaházakról szólt. Ez tényleg így van?
Kínának számtalan problémája van, ez tagadhatatlan. Különösen, ha valaki úgy dönt, hogy csak a negatívumokat nézi, és figyelmen kívül hagyja a pozitívumokat. Ha egy országnak csak az egyik oldalát nézzük, akkor nem látjuk a teljes képet. Kína hatalmas ország, több mint egymilliárd lakossal, így hatalmas különbségek vannak. Nem lehet csak úgy, sommásan ítélkezni.
Mikor fogadta el Ruyi szerepét a Csábító holdban?
Igazából a szerencsén múlt. Vagy talán a sors kezén. Már elkezdődött a forgatás, amikor egy tajvani színésznő kilépett, így az utolsó pillanatban ajánlották fel nekem a szerepet. Tudta, hogy a kínai kritikusok az Elfújta a szélhez hasonlítják a Csábító holdat?
Tényleg? Miért?
Nem a történet, hanem a szereposztás miatt. Chen több tucat színésznőt hallgatott meg a szerepemre, ugyanúgy, ahogy több színésznőt is elvetettek, mielőtt Vivien Leigh-t választották Scarlett O’Hara szerepére. Szóval már elkezdték a forgatást, amikor csatlakoztam a produkcióhoz. Nem volt könnyű dolgom. Egy elkényeztetett, gazdag kislányt játszom, ami egyáltalán nem hasonlít a szokásos szerepeimhez.
Ez most a kínai film aranykora, nem igaz? Vannak olyan rendezők, mint Chen, és olyan színészek, mint ön, de vannak olyanok is, mint John Woo és Ang Lee, akik Hollywoodban futottak be.
Azt hiszem, ennek az az oka, hogy a kínai rendezők képesek ötvözni a példaértékű filmművészetet a kultúránk egyedi bájával és stílusával.
Hogyan kezdte a színészi pályát?
Teljesen véletlenül. Fiatalabb koromban szerettem énekelni. Egy nap az énektanárom azt mondta, menjek el vele megnézni egy tévéműsort, amelyet Santungban forgattak. Emlékszem, egy nő volt a rendező. Amikor meglátott engem, úgy gondolta, hogy szerepet kell kapnom, ezért a kezembe nyomta a forgatókönyvet. Csak egy kis szerep volt, de ő úgy vélte, hogy született tehetség vagyok. Azt mondta anyámnak: „A lánya színésznő kell, hogy legyen.” Sikerült meggyőznie, így két hónappal később beiratkoztam a pekingi Központi Színművészeti Akadémiára. Nagyon keményen tanultam, elkezdtem kisebb szerepeket kapni, és a többi – ahogy mondani szokás – már történelem!
Az idejét részben Pekingben, részben Hongkong tölti. Az újságok tele vannak új párkapcsolatával egy hongkongi üzletemberrel. Gondolja, hogy végleg odaköltözik?
Nem hiszem. Szeretem Hongkongot, mert nyüzsgő és remekül lehet vásárolgatni. Ugyanakkor idegesítő. Peking más. Az emberek megállítanak az utcán, és mindenféléről beszélgetnek. Hongkongban minden a pénzről szól.
Elege van abból, hogy a sajtó beleüti az orrát a magánéletébe?
Azt hiszem, ez országfüggő. Főleg az ázsiai sajtó közöl gyakran kellemetlen vagy kitalált történeteket. A nyugati lapok magasabb színvonalat képviselnek.
Kínában is fontos, hogy egy színésznő szép legyen?
Úgy gondolja, hogy szép vagyok?
Nyugaton szexszimbólumként tekintenek önre.
Ez nagyon kedves, de én nem érzem magam szexszimbólumnak. Talán azért van nekünk, kínai nőknek bizonyos vonzerőnk vagy bájunk, mert annyira mások vagyunk, mint a nyugati nők.
Mik a tervei a jövőre nézve?
Szeretnék férjhez menni és gyerekeket szülni. Szerintem a család nagyon fontos egy nő életében. Ha nincs családod, nem tudod belevinni a mindennapi élet élményeit a munkádba.
És vannak tervben további filmek?
Jelenleg nincsenek. Rengeteg forgatókönyvet olvasok, de eddig egyik sem fogott meg. Nem fogadok el akármilyen szerepet csak úgy.
Fontolóra venné, hogy nyugati rendezővel dolgozzon?
Ha lenne olyan szerep, amely kínai nőként nekem való, persze... miért ne?
Van olyan olasz rendező, akivel szívesen dolgozna együtt?
Naná: Bernardo Bertolucci!
5
Íngrid Betancourt
Az Andok golgotavirága
Dina, itt a következő tervezett cikkem. Remélem, jól vagy.
Ma (hétfőn, február 11-én) Tokióból Buenos Airesbe repülök, ahol holnap (február 12-én) szállok le. A műholdas telefonomon továbbra is el tudtok érni, még akkor is, ha az Antarktiszon bolyongok. Február 24-e körül érek vissza Argentínába, majd Bogotába utazom, ahol a tervek szerint március elején készítek interjút Ingrid Betancourt-ral.
Szóljatok, ha érdekel titeket.
Később beszélünk.
Marco
Egy régi számítógépen találtam ezt az e-mailt, amelyben 2002. február elején tájékoztattam ténykedésemről Dina Nascettit, egyik főnökömet a L’Espressónál. Épp Japánban voltam, ahol riportot készítettem Jézus
sírjáról, majd egy hosszú, közel két hónapos utazásra készültem. A világ végére igyekeztem: Az Antarktiszra.
Útközben az Argentínát sújtó súlyos gazdasági válságról terveztem tudósítani, visszafelé pedig Kolumbiában akartam interjút készíteni Ingrid Betancourt Pulecióval, a kolumbiai politikussal és emberi jogi aktivistával. Végül néhány nappal korábban érkeztem Bogotába, ami nagy mázli volt – legalábbis számomra. Február 22-én készítettem interjút Betancourt asszonnyal, és pontosan huszonnégy órával később nyoma veszett úton Florenciából San Vicente del Caguánba. A FARC (Kolumbia Forradalmi Fegyveres Erői) gerillái rabolták el, és több mint hat évig tartották fogva túszként.
Ha csak egy nappal később érkezem Kolumbiába, soha nem találkozom vele.
*****
Vállig érő, barna haja és igazi, sötét, kolumbiai szeme van. Csuklóján borostyán karkötőt visel, és csak ritkán mosolyog.
De hát Íngrid Betancourtnak nincs is sok oka a mosolyogásra. Igaz, hogy negyvenéves koránál fiatalabbnak látszik, és irigylésre méltóan vékony testalkatú, de ő száll versenybe Kolumbia elnöki székéért. Ez a világ legerőszakosabb országa, ahol naponta tíz embert rabolnak el és hetvenet gyilkolnak meg. Ahol négy évtizede tombol a háború, amely csak az elmúlt tizenkét évben harminchétezer civil életét követelte. Az ország azzal a kétes dicsőséggel is büszkélkedhet, hogy a világ vezető kokaintermelője. Ebből az országból az elmúlt három évben több mint egymillió ember menekült el.
Nem is olyan régen ez a nő, aki ma golyóálló mellényben, ideges arckifejezéssel ül előttem egy szigorúan őrzött, titkos lakásban Bogotá belvárosában, derűsen mosolyogva heverészett a Seychelle-szigetek tengerpartján, ahol jóképű és kifinomult francia diplomata férje volt kiküldetésben.
Pontosan huszonnégy órával az interjú után, úton Florenciából San Vicente del Caguánba, a FARC-lázadók és a kormányerők közötti harc frontvonalába, Íngrid Betancourt eltűnik egy francia fotóssal és operatőrrel együtt, akik veszélyes választási kampányát dokumentálták volna. Minden jel arra mutat, hogy emberrablásról van szó.
Drámai esemény, amely paradox módon még egy olyan könyörtelen országban is, mint Kolumbia, „hirtelen megnöveli a választások megnyerésének valószínűségét” – jegyzi meg Gabriel Marcela, az ESDEGUE nemzeti háborús főiskola professzora.
Betancourt asszony saját döntése volt, hogy 1990-ben, alig harmincévesen, élete virágjában visszatért erre a pokoli helyre.
A képviselőház egykori tagjaként megalapította az Oxigén Zöld Pártot, „hogy tiszta levegőt hozzon a kolumbiai politika korrupt világába” – hirdette ünnepélyesen. A párt szlogenje így hangzik: „Íngrid es oxigeno” [Íngrid az oxigén]. A kampányplakáton pedig ő maga látható szmog elleni maszkban, színes léggömbökkel körülvéve. A százhatvanezer szavazat, amelyet négy évvel ezelőtti szenátorrá választásakor kapott, a legtöbb volt, amelyet Kolumbiában egy jelölt valaha is kapott a szenátusi választáson. De az is vitatható, hogy nem lenne még mindig a címlapokon nemrég megjelent önéletrajza nélkül, amelynek olasz címe nem hagy kétséget afelől, hogy milyen lelkiállapotban van jelenleg: Valószínűleg holnap megölnek.
Felvetem neki, hogy talán ez egy kissé melodramatikus.
„A francia kiadás címe La rage au coeur [Szívemben haraggal] volt” – válaszol védekezőn. „De az olasz kiadók erősebb címet akartak, ezért ezt választottuk. És igazából így is érzem. Reggelente ezzel a gondolattal ébredek, és esténként ezzel fekszem. Nem hiszem, hogy ez különösebben melodramatikus. Az esély arra, hogy holnap meggyilkolnak, ebben az országban több millió ember számára nagyon is valós.”
A francia újságok egyfajta újkori szentként állítják be: A Paris Match úgy emlegette, hogy „A nő a tűzvonalban”, a Libération „Hősnőnek”, a Le Figaro pedig „Az Andok golgotavirágának” nevezte. A Le Nouvel Observateur azt írta: „Ha Simon Bolívar, Latin-Amerika felszabadítója választhatott volna örököst, őt választotta volna”.
A kolumbiai sajtó viszont kárörvendően reagált. A Semana, az ország vezető heti hírmagazinja a címlapon Jeanne d’Arc-ként gúnyolta őt, lóval, páncéllal és lándzsával. Az igazság az, hogy a könyve sokkal kimértebb és szárazabb, mint azt a címe és a kritikák sugallják. Betancourt asszony nem próbálja leplezni kiváltságos hátterét. Fiatal lányként minden héten barátai farmján lovagolt.
Ugyanakkor tele van ötletekkel, és könnyedén szavakba is tudja önteni őket. „Konzervatív becslések szerint 1998-ban a FARC, Kolumbia legnagyobb gerillacsoportja évente mintegy háromszázmillió dollárt kapott, amelynek nagy része kábítószer-kereskedelemből, emberrablásból és zsarolásból származott. Ma ez az összeg megközelíti a félmilliárd dollárt, a szervezet taglétszáma pedig tizenötezerről huszonegyezerre nőtt. Ez a helyzet – folytatja – óriási hátrányt jelent a kolumbiai kormánynak a lázadók elleni harcban. Úgy véljük, hogy a döntő győzelemhez a kormánynak minden egyes FARC-gerilla ellen három-négy jól képzett katonát kellene bevetnie, jelenleg azonban legfeljebb csak kettőt tud. Ráadásul mindez olyan gazdasági ráfordítást igényelne, amelyet a hazám egyszerűen nem engedhet meg magának. 1990 óta a lázadók leverésének költségei közel tízszeresére nőttek. Kezdetben a GDP egy százalékába került, de most már több mint két százalékba, azaz egymilliárd dollárba... ez csillagászati összeg”.
Nos, vajon forrófejű fanatikus, ahogy ellenségei állítják, vagy – ahogy ő mondja – egyszerűen csak egy nő, aki tenni akar valamit a hazájáért? A bogotái politikai elit igyekszik figyelmen kívül hagyni a jelöltségét, de lassan kezdenek tartani tőle. Omar, első számú testőre megszólal: „Ebben az országban a becsületességért az életeddel fizethetsz.” Betancourt asszony gyorsan közbeszól: „Nem félek a haláltól. A félelem segít talpon maradni.”
Kampánya első számú témája a korrupció elleni küzdelem, amelyet szorosan követ a polgárháború. „Az államnak nem kéne aggódnia amiatt, hogy baloldali gerillákkal tárgyaljon” – szögezi le – „ellentétben a jobboldali félkatonai csoporttal, az AUC-kal, amely a legtöbb gyilkosságért felelős, ami Kolumbiában történik”.
Hogyan éli tehát a mindennapjait félelem és fenyegetések közepette?
„Azt hiszem, az ember valami fura módon hozzászokik. Nem mintha muszáj lenne. A minap” – teszi hozzá higgadtan – „egy feldarabolt gyermek fotóját kaptam postán. Azt írták alá: ’Szenátor asszony, már felbéreltünk egy bérgyilkost, hogy gondoskodjon önről. A fiát pedig különleges elbánásban részesítjük majd...’„
